MŰSOR:
Johann Sebastian BACH: Goldberg-variációk BWV 988
A Goldberg-variációk Bach egyetlen variációformában írt műve, mely egyben a barokk variációművészet mintapéldája. A főtéma, vagy Aria a variáció műfajához képest meglepően hosszú, 32 ütemes. Erre a témára épül a 30 variáció, melyek megőrzik a téma főhangjait, ugyanakkor mind egyedülálló karakterrel, hangulattal rendelkeznek. A mű során egyre virtuózabb figuratív variációk, változatos, különböző formában megjelenő karaktervariációk – köztük különböző táncok, fúga, sőt francia nyitány is –, és az ária basszustémája fölött megjelenő különböző kánonok követik egymást. A kánonokban az egyes szólamok közötti hangtávolság kánonról kánonra növekszik. A mű meglepő fordulata, hogy a 30. variációban a várt decima-kánon helyett két népdal dallamából összeállított Quodlibet szerepel a főtéma basszusa fölött. A variációk megkoronázásaként ismét az Aria szólal meg.
KIRÁLY Csaba
Orgonaművészi diplomáját 1989-ben, a zongoraművészit 1990-ben szerezte meg, több hazai és nemzetközi zongoraverseny első helyezettje volt. 2003-ban művészeti tevékenységéért Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Gyakran készít orgonaátiratokat nagy szimfonikus, oratorikus művekből. 2005-ben a Magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkára lett, majd 2013-tól a Társaság elnökévé választották. Magyarországi koncertjein túl sikerrel szerepelt Európa szinte valamennyi országában, Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Koreában, Kínában, Egyiptomban, Indiában, Irakban és Kubában. Számos nemzetközi zongora- és orgonakurzust tartott Magyarországon és külföldön egyaránt. 2002 óta zongora- és orgonatanárként tanít a PTE Művészeti Karán, valamint témavezető a Művészeti Kar Doktori Iskolájában. 2014 és 2017 között – tanári hivatása mellett – a budapesti Bartók Béla Emlékház igazgatói tisztségét is betöltötte.
Támogatja a Nemzeti Kulturális Alap