Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Zsolnay Negyed

hu

A Zsolnay Negyedről

A Zsolnay Kulturális Negyed Pécs ékkövévé nőtte ki magát, egy új, különleges, Európában is szinte példa nélküli kulturális és művészeti bázissá válva.

Magyarország dél-dunántúli régiójában, lankás dombok és zöldellő erdők között fekszik Pécs. A mediterrán hangulatú város 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, és mondhatjuk, hogy ma is az. A város megannyi látnivalója közül kiemelkedik a 2014-ben hungarikummá nyilvánított Zsolnay Kulturális Negyed.

Itt élt és alkotott a porcelángyártásról ismert Zsolnay család a XIX-XX. században. Világhírű kerámiagyáruk területén új tartalommal, méltó módon él tovább a Zsolnay örökség egy gyönyörűen felújított, 5 hektáros területen. Összesen 15 védett műemléképület és 88 köztéri Zsolnay-szobor díszíti a festői parkokat, sétányokat. A Negyed minden apró négyzetmétere megannyi látnivalót rejt magában, nem beszélve a hangulatos kávézókról, kézműves boltokról és magas minőségű éttermekről. 

A Zsolnay Negyedben találhatók a Zsolnay-örökséget bemutató unikális kiállítások. Amerikából tért haza dr. Gyugyi László gyűjteménye, egy kétmilliárd forintra becsült, közel 700 kerámiatárgyból álló tárlat, amely a Zsolnay Aranykora címet viseli. A legkorábbi Zsolnay-termékeket a Rózsaszín Kiállítás vonultatja fel, mintegy 1200 darabot. E kettőt egészíti ki a Család- és Gyártörténeti Kiállítás. A Zsolnay Kulturális Negyedhez közeli dombon eredeti pompájában tekinthető meg a Zsolnay Mauzóleum, a Zsolnay család nyughelye, ahol 42 oroszlán őrzi az eozin titkát.

A múlt megőrzése mellett a jelen bemutatása és a kortárs művészet is nagy szerepet kap, ezt szolgálja az m21 Galéria és a népszerű E78 koncertterem, ahol könnyűzenei és színházi előadásokon szórakozhatnak az érdeklődők. A látogatók a Kézműves Boltok utcájában különleges helyi termékek közül válogathatnak. A gyerekeknek is sok-sok érdekességet kínál a Negyed: szabadtéri játszóterek, a Labor – Interaktív Varázstér, a Planetárium, a Varázsóra (látványos fizikai kísérletek), a Bóbita Bábszínház és a Herkules Műhely foglalkozásai várják a fiatalokat.

Pécs újjáéledt legendája egész évben várja vendégeit!

A Zsolnay Negyed története


Pécs az „Európa Kulturális Fővárosa” cím elnyerésével kiemelkedő lehetőséget kapott az Európai Unió támogatásával a város kulturális, szellemi és művészeti életében meghatározó beruházások megvalósítására.

gyar-uj

E projekt keretében jött létre a Zsolnay Kulturális Negyed, mely végső formáját 2011 decemberére nyerte el. A 11 milliárd forintos beruházás során felújították a Zsolnay család egykori gyárépületeinek és lakhelyének területét, mely Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt. Ennek eredményeként 5 hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre. A Zsolnay Kulturális Negyed tervezésére kiírt nyílt, nemzetközi tervpályázatot az MCXVI Építészműterem nyerte meg, Csaba Katalin, Herczeg László és Pintér Tamás János felelős tervezők vezetésével.

A kivitelezés 2009-ben kezdődött, az egyes épületek átadása 2010 nyarától folyamatos. Elsőként 2010 szeptemberében a Zsolnay-porcelánritkaságokat bemutató A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény tárlat otthona, a megújult Sikorski-villa nyitott meg. Ezt követte a Zsolnay Negyed északi és déli részét összekötő, negyvenöt méter hosszú új gyalogoshíd létrehozása és a Zsolnay Mauzóleum rekonstrukciója. A Bóbita Bábszínház a gyerekek nagy örömére 2011-től már a Zsolnay Negyedben működik, csakúgy, mint a Labor – Interaktív varázstér és a Planetárium. A belvárosi Pécsi Galéria újabb kiállítóhellyel bővült a Negyedben, a rendkívül nagy kiállítótérrel rendelkező Pécsi Galéria m21-gyel. A látogatók kényelmét biztosítja a Zsolnay út déli oldalán kialakított parkolóház. Az utolsó körben az egykori Ifjúsági Ház, a mai E78 épülete, valamint az egyetemi negyed készült el, ahová a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Kommunikáció és Médiatudományi, valamint a Szociológia Tanszék költözött. 

A Zsolnay Kulturális Negyedet turisták ezrei keresik fel a világ minden pontjáról, hiszen a XIX. századi magyar iparművészeti kultúra kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bírt a Zsolnay gyár, annak ipari, művészeti, kulturális kisugárzása és öröksége. A különféle kulturális, közművelődési, szórakoztató, gasztronómiai és oktatási funkciók ide telepítésével pedig egy pezsgő kulturális negyeddé vált a terület. Sőt, kimagasló építészeti és ipartörténeti jelentősége, egyedülálló komplexitása elismeréseként 2014. május 16-án a hungarikumok listájára is felkerült a Zsolnay Negyed.

Zsolnay Gyár és család


A Zsolnay-gyár története 1851-re nyúlik vissza. Ebben az évben vette meg idősebb Zsolnay Miklós az első telket, rajta a téglaégetővel és agyagbányával, miután Ignác fia egy évet töltött Lukafán, hogy elsajátítsa az agyagáruk gyártását.

vilmos

A gyáralapítás időszaka

A Zsolnay-gyár története 1851-re nyúlik vissza. Ebben az évben vette meg idősebb Zsolnay Miklós az első telket, rajta a téglaégetővel és agyagbányával, miután Ignác fia egy évet töltött Lukafán, hogy elsajátítsa az agyagáruk gyártását. 1853-ban megkezdődött a gyártás a Zsolnay-féle manufaktúrában, a már engedéllyel működő gyárat Zsolnay Miklós 1853. április 25-én íratta át fia, Zsolnay Ignác nevére.
Ignác évekig lelkesen vezette a kis üzemet, ugyanakkor anyagi nehézségei miatt kereskedő öccse, Zsolnay Vilmos (1828-1900) hitelekkel támogatta, majd csendestársként lépett az üzletbe, hogy kisegítse testvérét, de egy év elteltével Ignác elhagyta az országot, így Vilmosra maradt a vállalkozás. 
Zsolnay Vilmos (1828-1900) harminchét évesen, képzettség és szaktudás nélkül vette át a kis üzem vezetését 1865-ben. Előtte tanulmányait Bécsben végezte, majd német városokban dolgozott kereskedő segédként. Fiatal korában művészi ambíciókat dédelgetett magában, ügyesen festett és rajzolt, szülei rábeszélésére azonban a kereskedői pályára lépett. 
Édesanyja, Ballay Teréz volt Zsolnay Vilmos legnagyobb cinkosa, segítsége, akire mindig számíthatott. Rendkívül jó viszonyban voltak; az édesanyja Vilmos bizalmasa és támasza volt. 
Vilmosnak nem volt szaktudása, így mások segítségére szorult a kezdeti időszakban: a főként külföldről érkezett munkásoknak lakásokat épített a gyár körüli utcákban a mai Felsővámház, Major, Felső -és Alsóbalokány utcák környékén, illetve a most Boltok Utcája néhány épületében is. Zsolnay Vilmos hamar rájött arra, hogy kis üzemét csak akkor viheti sikerre, ha folyamatosan és nagy léptékben fejleszti. Minden üzleti lépése az üzem fejlesztését volt hivatott segíteni. Szüksége volt anyagi és szellemi tőkére. Képezte magát, hiszen a kerámia ismeretlen terület volt számára.

A Zsolnay gyár fejlődése

Zsolnay Vilmos hamar felismerte az igényeket és a kerámia ipar minden területén innovatív megoldásokkal és saját találmányaival vívott ki pozíciókat. Az egyszerű fazekasság nem elégítette ki, kezdetektől fogva többre vágyott. Eleinte a helyi anyagokat keverte más területről érkezőkkel, igyekezett mindennek megtalálnia a készítési receptjét, szerette volna maga elkészíteni a szükséges anyagokat. Számításaival, feljegyzéseivel a tetőtéri dolgozószobájában foglalkozott. 
Az üzem eleinte 20-25 emberrel működött, melyet 1871-ig idegen ajkú – elsősorban német – műszakvezetők irányítottak. Sokat tanult tőlük Zsolnay, de főként csalódással értek véget az együttműködési kísérletek. Vilmos felismerte, hogy eredményt folyamatos kutatással, fejlesztéssel és magas minőséggel lehet elérni, ezért célja a különleges igényű díszmű-gyártás lett.
1868-ban a gyárnak még csak két osztálya volt, a samott és a kőcserép gyár, az utóbbiban fajanszot is gyártottak. 1895-ben a kőcserép részleg kettévált keménycserép (fajansz) és porcelángyárra. 1885-ben létesült a csőgyár, 1886-ban a kályhagyár, 1895-ben a pirogránit gyár.
A szakképzett munkaerő biztosítására Zsolnay Vilmos iskolát állított fel a gyáron belül, amelynek tanulói jórészt a munkások fiaiból kerültek ki. A munkások nem ritkán nemzedékeken keresztül dolgoztak a Zsolnay gyárban. 
A kezdetben pár embert foglalkoztató kis manufaktúrát Zsolnay Vilmos a századfordulóra az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámia üzemévé fejlesztette, ahol közel hétszáz ember dolgozott. Az addig vezető sikerekben nagy szerepe volt Zsolnay Vilmos kemény munkájának.

zsolnay-gyar_feliratos

Fontos állomások

A bécsi világkiállítás sikert hozott 1873-ban. A szakmai zsűrit elkáprázatta a pécsi fazekasmester termékpalettája, melyet nagy bronzéremmel és elismerő oklevéllel jutalmaztak, míg a király a Ferencz József-renddel tüntette ki. Megnyíltak a nemzetközi piacok, s a bécsi világkiállításon szerzett tapasztalatai indították el a magastüzű mázakkal való kísérletezés irányába Vilmost. 
Innen már nem volt megállás. A folyton a laborban szorgoskodó Zsolnay Vilmos, máz- és masszakísérleteiből születik első kerámiatalálmánya, a porcelánfajansz technika, amit használati és dísztárgyak készítéséhez egyaránt alkalmaztak. A fajansz olyan mázzal dekorált tárgy, amelynek a nedvszívó képessége 5-10%. A porcelán egy 0,5 %-os nedvszívó képességgel bíró anyag, amire festékkel dekoráltak. Zsolnay Vilmos porcelánfajansz találmányának érdekessége abban áll, hogy a korábban létező porcelán technikával előállított testre fajansz technikával dekorált (tehát porcelánt festék helyett mázzal). A tárgy anyagát a mázzal és a rá felrakott színekkel az ú.n. Scharffeuer, – az igen magas hőfokon történő – égetéssel dolgozták eggyé. 
Az 1878-as párizsi világkiállításon már ezekkel a termékekkel jelent meg. A szakavatott zsűri nem hitt a szemének: kétséggel fogadták, hogy ólom- és bóraxmentes mázakkal készültek a tárgyak. Zsolnay Miklós (Zsolnay Vilmos fia) fiatalos lendülettel vágott földhöz egy kiállított darabot, hogy cserepeit vegyelemzés céljából átnyújthassa a kételkedő bizottságnak. Csak behatós kémiai vizsgálatok után fogadták el, hogy a Zsolnay gyár által használt máz valóban ólommentes. Az elismerés nem maradt el: aranyéremmel és a Francia Becsületrenddel jutalmazták Zsolnay Vilmost.
Az új technika utat nyitott termékei művészi színvonalának fejlesztéséhez és sajátos stílusának kialakításához. Ez a stílus a magyaros motívumok mellett döntően a perzsa és az izniki (török) kerámia hatását tükrözte és Zsolnay Júlia (Zsolnay Vilmos lánya) tervezőmunkáján alapult. 
A porcelánfajansz technika megszületése idején, 1877-ben tervezte Zsolnay Júlia azt a védjegyet, amely évtizedekig a gyár népszerűsítését szolgálta. Az öt torony mellett, amely Pécs német nevére utalt (Fünfkirchen) a három betű a három testvér (Teréz, Júlia és Miklós) nevének kezdőbetűje volt
„Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy. Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre. Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.” (Zsolnay Vilmos fivéréhez, Ignáchoz írt leveléből)

A pirogránit és az eozin technika

A pirogránit Zsolnay Vilmos találmánya, amely az építészeti kerámia anyagának folyamatos fejlesztése révén jött létre, kifejezetten azért, hogy a költséges kőfaragványokat kiváltsa a historizáló épületek homlokzatán. Magas hőfokon égetett építészeti kerámia, amelynek szemcsés, homokkőre emlékeztető a szerkezete. Mázatlanul vagy különféle mázakkal (majolika-, eozin-, sómáz) jól alkalmazható kül- és belterekben egyaránt. A pécsi Zsolnay gyárban 1895-ben létesült a Pirogránit üzem.
Az eozin a perzsák által a VII. században már alkalmazott redukált pasztás lüszter technikára alapul. Valójában tehát nem új találmányról, hanem egy jelentős múltra visszatekintő eljárásnak a továbbfejlesztéséről van szó, amelynek során Zsolnay Vilmos a változatok egyedülálló gazdagságát dolgozta ki. 
Zsolnay Vilmos 1891 decemberében megkezdett ötödik receptkönyve 1-18-ig Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár receptjeit, majd 18-53–ig saját kísérleti eredményeit tartalmazza. 
Zsolnay Vilmost és Wartha Vincét a munkakapcsolaton kívül kölcsönös elismerés és barátság fűzte össze. Az eozin technikát az 1896-os Országos Millenniumi Kiállításon közös találmányukként mutatták be. 

Család, társasági élet

Vilmos szerette a társaságot, szívesen töltötte idejét családjával és gyermekei barátaival. Gyakran rendeztek kisebb összejöveteleket, hiszen szerette a humort, a tartalmas beszélgetéseket és az éles vitákat. Idővel kibővült a társaság azokkal az alkotókkal, akik ideig-óráig a Zsolnay Gyárban dolgoztak. 
Nagy művésztelep működött itt, melynek a háziasszonya Zsolnay Teréz lett. A Családba „újonnan” érkezők is hamar a Gyár szolgálatába álltak. Így történt ez Mattyasovszky Jakab geológussal, aki 1880-ban egy farsangi bálon ismerte meg Terézt, akit feleségül vett, a gyárban pedig az anyagok felkutatásában, elemzésében segédkezett. Teréz húga, Zsolnay Júlia festőművészként is önálló rangot vívott ki magának. 1883-ban férjhez ment Sikorski Tádé lengyel származású építészhez, aki egy évvel korábban tanulmányútra érkezett a pécsi gyárba, s a gyár tervezője, majd művészeti vezetője lett. Számos díszkerámia a házaspár közös munkájának eredménye: Zsolnay Júlia a dekor, Sikorski Tádé a forma tervezője volt.
Az egész család itt élte életét, és itt dolgozott 1880-tól. A leányok (Teréz és Júlia) a tervezésben vettek részt, míg Miklós édesapja munkáját segítette és a kereskedelmi kapcsolatokat bonyolította. Kortársai által a „legnagyobb magyar fazekas”-nak nevezett Zsolnay Vilmos ugyan csak néhány tárgyat készített saját kezűleg, de ösztönössége, alkotásvágya, gyakorlatiassága, sokoldalúsága, átütő személyisége segítette abban, hogy megsokszorozza saját erejét: elhivatottsága és hite mindenkit megfertőzött. 

A lakóhely és a kert


A gyár területén lévő épületekben élt a család. A mai Család és Gyártörténeti kiállítás épületének alagsorában kísérletezett Vilmos az újabb és újabb eljárásokkal, technikákkal, anyagokkal. A földszinten és az emeleten a lakás kapott helyet. 
Zsolnay Vilmos lelkes és hozzáértő kertész volt, aki különösen a dinnyetermesztés terén ért el sikereket, de rózsái is ismertek voltak. Az 1860-70-es években a gyár területén kereskedelmi kertészetet működtetett egy német szakember közreműködésével. Az 1880-as években szőlőt termesztettek, zöldséges kertet tartottak fenn articsóka- és spárga ágyásokkal. A „Zöld ház” (ma Bóbita Bábszínház) alatti lejtőt rózsabokrok borították. A két világháború közötti időszakban kis mesterséges tavat építettek, amelyet tavirózsákkal telepítettek be. Zsolnay Vilmos melegházat létesített, amelyből még az államosítást követő évtizedekben is ellátták évelő növényekkel a kertet.

A 19. század vége


A Zsolnay-gyár munkája a 19. század utolsó éveiben, a szecesszió időszakában teljesedett ki. Ekkoriban a 9 óriás és 15 kis kemencével dolgozó gyár több mint 700 munkást alkalmazott. Nem csupán egykori falusi fazekasok dolgoztak itt, hanem cseh, német, morva szakemberek és azok gyermekei is, akik itt voltak tanoncok. 
A Zsolnay műtárgyak számos nemzetközi kiállításon vettek részt és nyertek díjakat. A saját kereskedelmi képviseletek, piaci kapcsolatok, szilárd szakmai, társadalmi megbecsülés jellemezte ezt az időszakot, ami azonban már Miklós nevéhez fűződik.

Zsolnay Miklós a gyár élén

Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála után fia, Zsolnay Miklós került a gyár élére, aki cégvezetőként elsősorban az üzletkötéssel foglalkozott. Jó megjelenésű, rendkívül művelt, több nyelven beszélő, kellemes társasági ember volt, aki kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett. Hihetetlen energiáját megosztotta a cég vezetése és számos más tevékenysége között. Nevéhez a gyár igen jelentős üzletkötései és beruházásai fűződnek, nem beszélve a Zsolnay fénykoráról, melyet részben a jó üzleti érzékkel megáldott örökösnek köszönhet. Sikere csúcsának az 1907-es Országos Kiállítás megrendezése tekinthető. 
1900-ban a Párizsi Világkiállításon a pécsi Zsolnay gyár teljesen új kollekcióval mutatkozott be. Új művekkel érkeztek, melyek a közönség igényeit nem kiszolgálni, hanem átformálni akarták. A több színnel festett, különböző technikával készült szecessziós Zsolnay díszedények osztatlan elismerést arattak. A szecesszió arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen; szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait felhasználva.
Miklós tekintélyes jövedelmének nagy részét közcélokra fordította. Irányítása alatt a hangsúly az építészeti kerámia és a szigetelő gyártására került. Bár ő volt az, aki az 1900-as párizsi világkiállítás előkészületei kapcsán fiatal iparművészeket hívott a szecessziós stílus meghonosítására, józanul felmérte a díszművek iránti kereslet csökkenését. 
Zsolnay Miklós irányítása alatt a pécsi és a pesti Zsolnay gyár a porcelángyártást kivéve a kerámiaipar minden területén vezető pozíciót vívott ki az Osztrák-Magyar Monarchiában. Gyártottak kályhacsempét, samott és keramit téglát, burkolólapot, építészeti kerámiát, kőagyag csatornázási csövet, porcelánszigetelőt, használati edényeket, egészségügyi árut és természetesen a művészi értékű porcelánfajansz és eozin díszedényeket, amelyek a márka megjelenítői voltak.
Zsolnay Miklós elérte minden fontos célját: a versenytársakat felvásárolta és a piacon vezető szerepre tett szert, a fejlesztéshez szükséges tőkét saját erőből biztosította és megőrizte a vállalkozást a család tulajdonában.
Ez egyúttal azt jelentette, hogy mindenkinek megvolt a maga feladata, a családtagok alárendelték magánéletüket a közös céloknak.
Miklós irányítása alatt kezdte meg munkáját az unokák nemzedéke. Zsolnay Vilmos unokái közül elsőként Mattyasovszky Zsolnay Tibor lépett a gyár kötelékébe 1905-ben. 1907-től Mattyasovszky Zsolnay Zsolt vegyészként kezdte meg pályafutását. Sikorski Zsolnay Miklós édesapja kívánságára építészmérnöki diplomát szerzett és a pirogránit üzemben dolgozott.

Mauzóleum

A Zsolnay Mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála után fia, Miklós emeltette, Zsolnay Vilmos veje, Sikorski Tádé építész tervei alapján a gyárral közvetlenül határos magaslaton. Az építkezést és a környezet kialakítását 1901-ben kezdték el. Az épület 1913-ig tartó építésében a gyár valamennyi munkása részt vett, a legapróbb részletekig mindent ők maguk készítettek. Méltó tisztelgés a Nagy Fazekasmester szelleme előtt, és pompás összegzése mindannak, amit a Zsolnay Gyár megálmodott és készített.

Az I. világháború utáni nehézségek

1918. november 14-én szerb csapatok szállták meg Baranya déli részét Pécs városával együtt. Zsolnay Miklós attól tartva, hogy a szerb hadsereg túszul ejti, Budapestre távozott, majd 1922-ban meghalt. Ezt követően három unokaöccse, Mattyasovszky Zsolnay Tibor, Mattyasovszky Zsolnay Zsolt és Sikorski Zsolnay Miklós közösen irányította a céget. Az új vezetőségnek azonban komoly nehézségekkel kellett szembenéznie. Az első világháborút követő trianoni békeszerződés, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása következtében Magyarország elveszítette nyersanyaglelőhelyeinek és piacainak nagy részét. A Zsolnay gyár is a piac beszűkülésével és nyersanyaghiánnyal küzdött, miközben meg kellett birkóznia a pénz elértéktelenedésével is. Amikor nyereségre tettek szert, azt a gyár fennmaradása érdekében beruházásokra kellett fordítani, így az örökösök nem juthattak hozzá vagyonrészükhöz.

A két világháború közötti időszak 

Az első világháború után, az Osztrák Magyar Monarchia szétesését követő években megcsappant a kereslet mind a díszművek, mind a pirogránit iránt. 
A géppark elavult és tarthatatlanná vált a széles termékskála, az unokák nemzedéke nekilátott a gyár átalakításának. 
Nyilvánvaló volt, hogy a szigetelőgyártás tökéletesítése mellett szükséges a porcelángyártásra való áttérés.
1925-ben a gyár a csőd szélére jutott. Be kellett vezetni a négynapos munkahetet és a vállalat kétszáz munkás elbocsátására kényszerült, így nem csoda, ha átmenetileg beszüntették a díszművek előállítását. A művészi porcelánszobrok gyártását 1926-ban kezdték meg. 

Az államosítás

1948 nagypéntekén reggel a gyárba érkező Mattyasovszky Zsolnay Tibort minisztériumi utasításra hivatkozva távozásra szólították fel. 1945-től a Kommunista Párt tagjai a Zsolnay gyárban is propagandát folytattak. A családtagokat, akiknek egy része még mindig a gyárban lakott, mégis váratlanul érte az intézkedés. Sem személyes használati tárgyaik nagy részét, sem a gyárban lévő műgyűjteményüket nem tudták magukhoz venni. A Zsolnay család tagjai számára nehéz évek kezdődtek. A Zsolnay gyárban az államosítást követő időszakban tervszerűen kívánták felszámolni a „burzsoá” hagyományokat, amely alatt elsősorban a díszmű gyártást értették. Számos megpróbáltatás után azonban napjainkban is működik a híres gyár.