ÁLLANDÓ

Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Helyszín: Zsolnay Negyed
Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Helyszín: Zsolnay Negyed
kiállítás/képzőművészet
Közel négy évtizede, hogy egy családi örökségből hozzá kerülő boroskancsó felébresztette Winkler Barnabás Ybl-díjas építész „rózsaszínek” iránti szeretetét és elindította gyűjtőszenvedélyét, melynek eredménye a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás több mint ezer darabot meghaladó együttese. A Zsolnay manufaktúra első évtizedeiben készült használati tárgyainak kalandos gyűjtéséről, a manufaktúra kezdeti éveinek történetéről és magukról a tárgyakról a gyűjtő az általa kiadott Kezdetben volt a rózsaszín… című könyvében mesél.
A Rózsaszín Zsolnay Kiállítás azokat a mindennapi használati tárgyakat – kávés- és teáskannákat, szappantartókat, bögréket, kuglófsütőket, süteményes- és tortatálakat, zsírosbödönöket és boroskancsókat – mutatja be, melyek Zsolnay Vilmos pink-kísérleteinek nyomán születtek. A legtöbb használati tárgy ekkoriban különös, megnyerő, de mégis egyedi színt kapott, így a pécsi Zsolnay-gyár mindennapi használatra szánt tárgyai rózsaszínben pompázva kerültek ki a kereskedések polcaira.
A gyűjtemény darabjai tömegtermelésben készültek, mégis minden darab egyedi, mindegyiknek saját története van. A manufaktúra fejlődésével a kezdeti, teljesen sima formák színük megtartása mellett egyre díszesebbé váltak. A kuglófsütők, vizeskancsók, zsírosbödönök a századforduló környéki élet egy szeletéről mesélnek.
A „rózsaszínek” az évek során fürdőszobák, konyhák, ebédlők és dolgozószobák kedvelt tárgyaivá váltak, hazánkban és a szomszédos országokban, falusi és városi háztartásokban, éttermekben és fogadókban, egyaránt. A pink-mázzal égetett edények kiállták az évszázad megpróbáltatásait, így a legrégebbi rózsaszínekből is igen sok látható ma is.
Nyitva tartás
Hétfő–vasárnap: 10.00–18.00
Információ: + 36 20 235 4722, latogato@zsn.hu

JEGY
- Normál: 800 Ft
- Nyugdíjas: 600 Ft
- Diák: 600 Ft
- Pedagógus jegy: 600 Ft
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
Kezdetben volt a rózsaszín… kiállítás a Zsolnay Negyedben
Új, egyedülálló kiállítás nyílik a Zsolnay Kulturális Negyedben december 22-én, csütörtökön. A „Kezdetben volt a rózsaszín…” Winkler Barnabás építész, akadémikus, a művészetek doktora több mint ezer darabos magángyűjteménye a Zsolnay-gyár mindennapos használatra szánt, rendkívül változatos rózsaszínű termékeiből. »

Rózsaszín Zsolnay Kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben
Új, egyedülálló kiállítás várja a látogatókat a Zsolnay Kulturális Negyedben. A „Kezdetben volt a rózsaszín…” Winkler Barnabás építész, akadémikus, a művészetek doktora több mint ezer darabos magángyűjteménye a Zsolnay-gyár mindennapos használatra szánt, rendkívül változatos rózsaszínű termékeiből. »

Rózsaszín Zsolnay Kiállítás megnyitója
A Rózsaszín Zsolnay Kiállítás azokat a mindennapi használati tárgyakat – kávés- és teáskannákat, szappantartókat, bögréket, kuglófsütőket, süteményes- és tortatálakat, zsírosbödönöket és boroskancsókat – mutatja be, melyek Zsolnay Vilmos pink-kísérleteinek nyomán születtek. Winkler Barnabás gyűjteménye december 22-től a nagyközönség számára is látogatható.
»

Hasonló programok
Térkép
Szervező
- Martyn Ferenc állandó kiállítása - állandó
- Rózsaszín Zsolnay Kiállítás - állandó
- Bábmúzeum – Bóbita Bábszínház - állandó
- Zsolnay Mauzóleum - állandó
- A Zsolnay aranykora - Gyugyi László gyűjteménye - állandó
- Orosz Klára: MENSA reanimáció - 2012. máj. 19.
- Konok Tamás és Hetey Katalin kiállítása - 2012. máj. 19.
- Orosz Klára: MENSA reanimáció - 2012. máj. 20.
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
-
2012. jún. 13.
-
2012. máj. 11. - 2012. jún. 30.
-
2012. máj. 26.
KÖZÖSSÉG